Magie blanche et magie noire...

Egy könyvtár elé érkeztem, nem tudom mi vonzott,de ide érkeztem.Hatalmas épület volt, vajszínű és barna színek pompáztak kívül a falain.Sokat jártam ide. Ahogy beléptem megcsapott a könyvek illata,amit imádtam.

 Belül még nagyobb volt. Hatalmas. Mindenhol könyves polcok és szekrények, amik tömve voltak különböző könyvekkel. 

Az erőt megint éreztem. A lábam megindult a könyvtár hátuljába.Sokat jártam azon a részen,mert ott vannak a legjobb könyvek.

Egyre csak mentem a könyvek között és a szívem vadul vert, kiugrani kész volt a félelemtől, ami megint eluralkodott rajtam. Már hátul jártam, ahol már nem voltak. Kivéve én. 

Körülnéztem és itt nagyon régi könyvek pihentek a polcokon.Soha még nem láttam őket itt.Pedig minden nap elmegyek itt, de még nem vettem észre őket. Néhányukat még por lepte el.Nem lehetett... Kísérteties volt, de egy könyv felé vezetett a lábam. A címe elég furcsa volt: Magie blanche et magie noire. (fehér mágia és a fekete mágia) 

Ahogy kimondtam, legbelül tudtam, hogy ezt a nyelvet, amiről eddig fogalmam sem volt. Tudom. De honnan? Megint csak furcsa dolog történt. De, mintha a könyv hívott volna. Mintha, akart volna valamit tőlem, vagy hozzám tartozna.

 Elvettem és már rohantam is vele a nőhöz, akitől ki lehet kölcsönözni. Mikor meglátott furcsán nézett. De, nem szólt semmit. Mikor megkaptam, rohantam vele haza. Beérve a házba gyorsan levettem a cipőmet és rohantam föl. Már sötétedett, ezért felkapcsoltam a lámpát. Leültem az ágyamra és letettem magam elé a könyvet.

 Az ablak hirtelen kinyílt és nagy csapódással zúdult neki a falnak.Nem tört el az üveg,de volt hangja.Nagyon megijedtem.Nem fújt a szél és kicsapódott az ablakom.

 Gyorsan bezártam az ablakot és elhúztam a függönyt, még a szobám ajtaját is kulcsra zártam.Fő a biztonság.

Leültem a könyv elé, de hirtelen kinyílt és csak a lapok suhogását lehetett hallani a ház csöndjében.Egy oldalon állt meg. A szívem a nyakamban dübörgött. 

Féltem!?Nem kifejezés. Rettegtem. Mit csinálok??Mi történt??Mi ez az egész?? Nem tudtam,de rossz előérzetem volt. A könyvet néztem, ami már nyugodtan kitárult lapjait mutatta felém.

A lapjai vékonyak és régiesek voltak, szinte már barna és gyűrött. A tapintása mégsem érdes volt, hanem selymes.Meglepett. A lapon a betűk halványak voltak, de el lehetett olvasni és megint azon a különleges nyelven volt. De mégsem volt idegen nekem. Mintha ez a nyelv az egyik részemhez tartozott volna.Hozzám tartozott.

„I'équipe est de vous retrouver” 

Ez volt a címe. A varázslat megtalálása magadban, nem tudtam, de olvasni kezdtem hangosan a szavakat.

Ia force est comme une sphère. Se défassent et d'étaler la force. Qui est le vôtre, personne d'autre ne ' s. Fermez les yeux et dire ces mots: Ia puissance de la mine et l'unité maintenant. pour casser vers le haut.

Becsuktam a szemem, amit a könyv előírt. Egy átlátszó üveggömböt láttam, ami majdnem akkora volt mind egy sárgadinnye. Az egész fénylett és olyan volt, mintha köd körözne benne.A közepén egy láng lobogott,a fénye világította be a sötét részt. Éreztem az erőt, ami benne volt, de az üveg elzárta a kiutat, hogy előtörjön. Gyönyörű volt. 

Kimondtam megint a szavakat és a gömb megrepedt. Miközben egyre többet mondtam el, annál jobban repedt meg az üveggömb. A végén már széttört.Már minden világos volt,mert a láng most már egy óriási tűz volt. A testemben szétáradt valami erő. Valami a miatt most felpörögtem. Bizsergett a bőröm és furcsa volt minden. Mi volt ez??Nagyon-nagyon furcsa volt. Mit csináltam??Továbbolvastam a könyvet,de csak azt írta,hogy ha széttörik a gömb,az erő szétárad benned. A varázs…..Varázs????Azt hittem rosszul látom. Varázs??Az nem lehet!!Nem léteznek ilyenek…Vagy mégis?? 

Hirtelen eszembe jutott az új lány kézfogása, ami olyan volt mintha egy kósza energia szabadult volna elő. Ez is annak köszönhető volt??Nem tudom, de ki kell deríteni. 

Vagyis a lánnyal beszélni kell. Muszáj. Ezekkel a gondolatokkal aludtam el.

Megint a mezőn voltam, betöltötte az orromat az ismerős virágillat. A szél megint meghajlította a virágok szárát. Mentem lassan a tópart felé, aminek az alját mindig látom, de eddig nem értem el. Most mégis mentem előre, nem álltam, meg míg meg nem láttam a vizét, amiről a nap sugarai verődtek vissza. Gyönyörű volt minden.Akár a gyémánt csillogása,olyan volt.

 A víz mellett egy alakot láttam.Nagyot dobbant a szívem.Igaz amit eddig éreztem.Igazam volt.

 Tudtam!!Tudtam,hogy nem csak én vagyok itt. De, a nap miatt nem láttam az arcát. Csak, hogy magas. A haja talán fekete volt. Lehet, hogy észre vett mert,egyre közelebb jött, de megint vége lett mindennek. Az ébresztőóra hangjára keltem fel. Mérges lettem az órára. Felkeltem és gyorsan felöltöztem. Egy világos színű farmer lett, egy vajszínű kötött bő felsővel, amin egy kék horgony volt. Ehhez egy vajszínű converse cipőt, aztán laza kontyba fogtam a hajam. Natúr sminket tettem fel és leszaladtam a táskámmal a lépcsőn. Most nem anya hangjára ébredtem. Furcsa volt a ház üresen és csöndesen. Felvettem a bőrdzsekim, de eszembe jutotta könyv. Gyorsan felrohantam és beraktam táskámba. Nem mertem itthon hagyni. Kiléptem a levegőre és olyan jó volt. Most kicsit előbb indultam el, amit még életemben, soha nem csináltam. A levegő kicsit párás volt, de meleg. Mentem előre, hirtelen megálltam és éreztem megint azt az érzést, hogy néznek. Megfordultam. Az új lány állt mögöttem, és a nézésében volt valami olyan, mint a hugica néz a nővérére. Nem tudtam mire vélni. Megszólaltam.

-Szia.- szólaltam meg mire meglepődött.

- Szia ..- erre belekaroltam és úgy vezettem. A szeme kikerekedett, de utána hirtelen felvett egy másik maszkot. A nyugalom maszkját.

- Körbevezetlek. - mondtam mire elmosolyodott. Nem tágított. Bementünk a suliba és elindultunk az ebédlő felé.

- Ez itt az ebédlő, mind ide járunk órák után és még közben is beszélgetni, vagy csak, ha társaságra vágyunk. - ezzel már mentünk is az udvarra. Most senki sem volt itt. A levegő kicsit hűvösebb lett, de nem tudom miért. Most mérges voltam magamra nagyon.

- Gwen, tegnap, amikor kezet fogtunk, mi történt?? – tettem fel hirtelen a kérdést. Ő megállt és csak előre nézett, nem lehetett semmit leolvasni az arcáról. Muszáj, volt valamit kiszedni belőle. Kockázatot vállaltam. Nagyon nagy kockázatot. Elővettem a könyvet a táskámból és megmutattam neki. Ő meg ledermedt. A szemében a döbbenet és valami más is volt, valami szikra, de szerintem rosszul láttam.

- Honnan szerezted meg?? – kérdezte és végig simította a könyv gerincét.

- De, mégis mi ez???- tettem fel neki szemtől szemben a kérdést. Most a szemében még nagyobb döbbenet volt és elégedettség honolt.

- Te tényleg nem tudod… - mondta szinte magának. Belenézett a szemembe és válaszolt, higgadtan.

- Gyere el hozzánk és válaszokat kapsz… mindenre… – a beszédét a csengő vetette végbe. Rohantuk fel a terembe és kivételesen a tanár előtt értünk be. Mikor beléptünk mindenki nagy szemekkel nézett engem. Leültem a szokásos helyemre és magam elé néztem. Olyan jó volt, hogy egyedül ülök. Így senki sem tud piszkálni órán, meg amúgy is szeretek egyedül lenni. A tanár belépett és meglepetten vette észre, hogy itt vagyok én is.

- Minek köszönhetjük ezt a kellemes meglepetést Miranda?? – kérdezte elég vidáman.

- Csak úgy. Régen voltam itt időben. – mondtam nevetve és a tanár úr is melegen viszonozta a mosolyt. 

Elkezdődött az óra. Nem figyeltem, mert lefoglalt az, hogy Gwen az új lány ezt mondta:

„Gyere el hozzánk és válaszokat kapsz… mindenre…”- Válaszok…. azokra tényleg szükségem volt, de honnan fognak rájuk válaszolni??? Kíváncsi voltam nagyon. Mikor vége lett az óráinknak már alig bírtam magammal. Gwen elég nyugodt volt. Egy nagy ház előtt álltunk, meg amiben egy nagy fa állt, aminek az ágai olyanok voltak mintha nyújtóznának az ég felé. A fű szép zöld volt, a ház meg kívülről otthonos volt. Beléptünk és gondolom Gwen szülei lehettek,akik meglepődve néztek engem.