Magie blanche et magie noire...

Egy könyvtár elé érkeztem, nem tudom mi vonzott,de ide érkeztem.Hatalmas épület volt, vajszínű és barna színek pompáztak kívül a falain.Sokat jártam ide. Ahogy beléptem megcsapott a könyvek illata,amit imádtam.

 Belül még nagyobb volt. Hatalmas. Mindenhol könyves polcok és szekrények, amik tömve voltak különböző könyvekkel. 

Az erőt megint éreztem. A lábam megindult a könyvtár hátuljába.Sokat jártam azon a részen,mert ott vannak a legjobb könyvek.

Egyre csak mentem a könyvek között és a szívem vadul vert, kiugrani kész volt a félelemtől, ami megint eluralkodott rajtam. Már hátul jártam, ahol már nem voltak. Kivéve én. 

Körülnéztem és itt nagyon régi könyvek pihentek a polcokon.Soha még nem láttam őket itt.Pedig minden nap elmegyek itt, de még nem vettem észre őket. Néhányukat még por lepte el.Nem lehetett... Kísérteties volt, de egy könyv felé vezetett a lábam. A címe elég furcsa volt: Magie blanche et magie noire. (fehér mágia és a fekete mágia) 

Ahogy kimondtam, legbelül tudtam, hogy ezt a nyelvet, amiről eddig fogalmam sem volt. Tudom. De honnan? Megint csak furcsa dolog történt. De, mintha a könyv hívott volna. Mintha, akart volna valamit tőlem, vagy hozzám tartozna.

 Elvettem és már rohantam is vele a nőhöz, akitől ki lehet kölcsönözni. Mikor meglátott furcsán nézett. De, nem szólt semmit. Mikor megkaptam, rohantam vele haza. Beérve a házba gyorsan levettem a cipőmet és rohantam föl. Már sötétedett, ezért felkapcsoltam a lámpát. Leültem az ágyamra és letettem magam elé a könyvet.

 Az ablak hirtelen kinyílt és nagy csapódással zúdult neki a falnak.Nem tört el az üveg,de volt hangja.Nagyon megijedtem.Nem fújt a szél és kicsapódott az ablakom.

 Gyorsan bezártam az ablakot és elhúztam a függönyt, még a szobám ajtaját is kulcsra zártam.Fő a biztonság.

Leültem a könyv elé, de hirtelen kinyílt és csak a lapok suhogását lehetett hallani a ház csöndjében.Egy oldalon állt meg. A szívem a nyakamban dübörgött. 

Féltem!?Nem kifejezés. Rettegtem. Mit csinálok??Mi történt??Mi ez az egész?? Nem tudtam,de rossz előérzetem volt. A könyvet néztem, ami már nyugodtan kitárult lapjait mutatta felém.

A lapjai vékonyak és régiesek voltak, szinte már barna és gyűrött. A tapintása mégsem érdes volt, hanem selymes.Meglepett. A lapon a betűk halványak voltak, de el lehetett olvasni és megint azon a különleges nyelven volt. De mégsem volt idegen nekem. Mintha ez a nyelv az egyik részemhez tartozott volna.Hozzám tartozott.

„I'équipe est de vous retrouver” 

Ez volt a címe. A varázslat megtalálása magadban, nem tudtam, de olvasni kezdtem hangosan a szavakat.

Ia force est comme une sphère. Se défassent et d'étaler la force. Qui est le vôtre, personne d'autre ne ' s. Fermez les yeux et dire ces mots: Ia puissance de la mine et l'unité maintenant. pour casser vers le haut.

Becsuktam a szemem, amit a könyv előírt. Egy átlátszó üveggömböt láttam, ami majdnem akkora volt mind egy sárgadinnye. Az egész fénylett és olyan volt, mintha köd körözne benne.A közepén egy láng lobogott,a fénye világította be a sötét részt. Éreztem az erőt, ami benne volt, de az üveg elzárta a kiutat, hogy előtörjön. Gyönyörű volt. 

Kimondtam megint a szavakat és a gömb megrepedt. Miközben egyre többet mondtam el, annál jobban repedt meg az üveggömb. A végén már széttört.Már minden világos volt,mert a láng most már egy óriási tűz volt. A testemben szétáradt valami erő. Valami a miatt most felpörögtem. Bizsergett a bőröm és furcsa volt minden. Mi volt ez??Nagyon-nagyon furcsa volt. Mit csináltam??Továbbolvastam a könyvet,de csak azt írta,hogy ha széttörik a gömb,az erő szétárad benned. A varázs…..Varázs????Azt hittem rosszul látom. Varázs??Az nem lehet!!Nem léteznek ilyenek…Vagy mégis?? 

Hirtelen eszembe jutott az új lány kézfogása, ami olyan volt mintha egy kósza energia szabadult volna elő. Ez is annak köszönhető volt??Nem tudom, de ki kell deríteni. 

Vagyis a lánnyal beszélni kell. Muszáj. Ezekkel a gondolatokkal aludtam el.

Megint a mezőn voltam, betöltötte az orromat az ismerős virágillat. A szél megint meghajlította a virágok szárát. Mentem lassan a tópart felé, aminek az alját mindig látom, de eddig nem értem el. Most mégis mentem előre, nem álltam, meg míg meg nem láttam a vizét, amiről a nap sugarai verődtek vissza. Gyönyörű volt minden.Akár a gyémánt csillogása,olyan volt.

 A víz mellett egy alakot láttam.Nagyot dobbant a szívem.Igaz amit eddig éreztem.Igazam volt.

 Tudtam!!Tudtam,hogy nem csak én vagyok itt. De, a nap miatt nem láttam az arcát. Csak, hogy magas. A haja talán fekete volt. Lehet, hogy észre vett mert,egyre közelebb jött, de megint vége lett mindennek. Az ébresztőóra hangjára keltem fel. Mérges lettem az órára. Felkeltem és gyorsan felöltöztem. Egy világos színű farmer lett, egy vajszínű kötött bő felsővel, amin egy kék horgony volt. Ehhez egy vajszínű converse cipőt, aztán laza kontyba fogtam a hajam. Natúr sminket tettem fel és leszaladtam a táskámmal a lépcsőn. Most nem anya hangjára ébredtem. Furcsa volt a ház üresen és csöndesen. Felvettem a bőrdzsekim, de eszembe jutotta könyv. Gyorsan felrohantam és beraktam táskámba. Nem mertem itthon hagyni. Kiléptem a levegőre és olyan jó volt. Most kicsit előbb indultam el, amit még életemben, soha nem csináltam. A levegő kicsit párás volt, de meleg. Mentem előre, hirtelen megálltam és éreztem megint azt az érzést, hogy néznek. Megfordultam. Az új lány állt mögöttem, és a nézésében volt valami olyan, mint a hugica néz a nővérére. Nem tudtam mire vélni. Megszólaltam.

-Szia.- szólaltam meg mire meglepődött.

- Szia ..- erre belekaroltam és úgy vezettem. A szeme kikerekedett, de utána hirtelen felvett egy másik maszkot. A nyugalom maszkját.

- Körbevezetlek. - mondtam mire elmosolyodott. Nem tágított. Bementünk a suliba és elindultunk az ebédlő felé.

- Ez itt az ebédlő, mind ide járunk órák után és még közben is beszélgetni, vagy csak, ha társaságra vágyunk. - ezzel már mentünk is az udvarra. Most senki sem volt itt. A levegő kicsit hűvösebb lett, de nem tudom miért. Most mérges voltam magamra nagyon.

- Gwen, tegnap, amikor kezet fogtunk, mi történt?? – tettem fel hirtelen a kérdést. Ő megállt és csak előre nézett, nem lehetett semmit leolvasni az arcáról. Muszáj, volt valamit kiszedni belőle. Kockázatot vállaltam. Nagyon nagy kockázatot. Elővettem a könyvet a táskámból és megmutattam neki. Ő meg ledermedt. A szemében a döbbenet és valami más is volt, valami szikra, de szerintem rosszul láttam.

- Honnan szerezted meg?? – kérdezte és végig simította a könyv gerincét.

- De, mégis mi ez???- tettem fel neki szemtől szemben a kérdést. Most a szemében még nagyobb döbbenet volt és elégedettség honolt.

- Te tényleg nem tudod… - mondta szinte magának. Belenézett a szemembe és válaszolt, higgadtan.

- Gyere el hozzánk és válaszokat kapsz… mindenre… – a beszédét a csengő vetette végbe. Rohantuk fel a terembe és kivételesen a tanár előtt értünk be. Mikor beléptünk mindenki nagy szemekkel nézett engem. Leültem a szokásos helyemre és magam elé néztem. Olyan jó volt, hogy egyedül ülök. Így senki sem tud piszkálni órán, meg amúgy is szeretek egyedül lenni. A tanár belépett és meglepetten vette észre, hogy itt vagyok én is.

- Minek köszönhetjük ezt a kellemes meglepetést Miranda?? – kérdezte elég vidáman.

- Csak úgy. Régen voltam itt időben. – mondtam nevetve és a tanár úr is melegen viszonozta a mosolyt. 

Elkezdődött az óra. Nem figyeltem, mert lefoglalt az, hogy Gwen az új lány ezt mondta:

„Gyere el hozzánk és válaszokat kapsz… mindenre…”- Válaszok…. azokra tényleg szükségem volt, de honnan fognak rájuk válaszolni??? Kíváncsi voltam nagyon. Mikor vége lett az óráinknak már alig bírtam magammal. Gwen elég nyugodt volt. Egy nagy ház előtt álltunk, meg amiben egy nagy fa állt, aminek az ágai olyanok voltak mintha nyújtóznának az ég felé. A fű szép zöld volt, a ház meg kívülről otthonos volt. Beléptünk és gondolom Gwen szülei lehettek,akik meglepődve néztek engem.

Az új lány....

Sziasztok!!!

Remélem elnyeri a tetszéseteket ez a történet.

Az első fejezet rövid lett,de rengeteg cselekvéssel és furcsasággal.

Nagyon izgulok mit szóltok hozzá:)))

Cintia:)<33

Megint itt vagyok.

Ugyanazok a bódító illatok, a gyönyörű tájkép és tópart.Nem tudok nem emlékezni rájuk. Már lassan legalább egy hónapja ez a táj tárul elém mikor álomra hajtom a fejem. Úgy érzem, nem csak egyedül vagyok ebben a világban. Tudom, hogy nem csak én vagyok itt, de nem látok magamon kívül mást, csak a tisztást és tópartot. Az égen magasan járt már a nap, a gyenge szél mintha elsöpörte volna a meleget. A bőrömön éreztem a nap melegét, átjárta az egész testemet.Itt mindig jól éreztem magamat.Otthon.Mintha,az otthonom lenne és engem várt.Várt,hogy eljöjjek megint hozzá,haza.

Minden alkalommal egyre többet tudok meg, de ez nekem nem elég. Most a tisztás végéhez értem. Térdig érő virágokat látok, amiket a gyenge szellő meghajlít, és úgy tűnik, mintha előttem meghajolnának. Mintha tisztelnének engem. A virág halom több színben pompázik, különböző formákban. És vége, nincs tovább. Anya hangját hallom távolian.
 - Miranda ébresztő! - anyukám arca takarta a reggeli napot előlem,amit nem bántam.
Kissé fáradtan, de céltudatosan keltem ki az ágyból, első lépésnél majdnem elestem, de ez megszokott volt, mindig estem - keltem ahol csak tudtam, így éltem le eddigi életemet, de most mintha más lennék, nem tudom megfogalmazni, de megváltoztam. Nem tudom miben, hogyan, de igen, most más vagyok. Érzem.

Anya mérges szemmel méregetett, hogy még mindig egy helyben állok. Soha nem tudtam elkészülni időben, de a tanárok már megszokták nem igazán figyelnek rám, mikor belépek késve az osztályba, nekik ez már nem volt újdonság. Lassan elkészültem és elindultam az iskola felé. Az idő igen kellemes volt, de mégis csalóka, a látszat néha csalt.Volt egy furcsa érzésem a mai nappal kapcsolatban.Nem tudom mi,de ma fog történni valami.Valami fontos,vagy valami ami új. Mikor beléptem a bejáraton hallottam a csengő ismerős hangját. Az épület hirtelen elcsendesült, kivéve a lépteim zajának vízhangjait. Lassan megláttam azt az ajtót, amin minden nap belépek késve. Valaki sietősen elszáguldozott mellettem és az ajtó kinyílt, nem csak én voltam az egyedüli késő. Általában csak én kések, de ma nem. Mikor beléptünk a tanár ránk sem hederített, ahogy minden késésemnél szokta, de ma nem csak én késtem. Mikor leültem a jól ismert helyemre, rájöttem, hogy nem egy ismerős volt a késő, hanem egy új lány.

Furcsa volt, mert nem szoktak év közben felvenni új diákokat ebben a gimnáziumba. Ez volt az első példa rá. Nagyon gyanús volt nekem. Nem figyeltem az órára, hanem megnéztem ki lehet, akit mégis felvettek.

A haja vöröses – barna volt, ami takarta az enyhén szeplős arcát, és a törékeny bőrét. Nem volt egy magas teremtés, de alacsonyabb volt nálam. Ahhoz képest, hogy új lány volt, nem zárkózott magába, hanem lazán, de mégis visszafogottan ült. A lapjai közül mintha megérezte volna, hogy nézem, felnézett. A gesztenyebarna szemei csak úgy világítottak. Meglepődtem, mert a tekintete olyan volt, mintha belelátott volna a lelkem legeldugottabb részeibe is. Hirtelen elkaptam a tekintetemet, de pár perc múlva még mindig éreztem az égető érzést a hátamon és tudtam, hogy néz. Ki lehet ez az új lány? Honnan jöhetett és mégis, hogy vehették fel? Nem tudtam ezekre a választ, de ki fogom deríteni.

Egész nap csak az égető érzést éreztem magamon mindenhol. Mikor odakaptam a tekintetemet az új lány felé, ő állta azt. Én kaptam el állandóan a szemeimet. Nem tudtam sokáig azokba a gesztenyebarna szemekbe nézni, mert olyan mélynek látszottak, hogy beleesek és nem szabadulok, rengeteg titokkal egyben. Mikor vége volt a napnak, gyors léptekkel szeltem az utcákat. A gondolataim még mindig a lányon kerengtek, de hirtelen valaki hátulról megfogta a hátamat. Megfagyott bennem a vér, a szívem vadul dobogott a mellkasomban és egy percig azt hittem, hogy ki is tör belőlem. Lassan megfordultam az ismeretlen felé. Ő volt, az új lány. Mosolygott rám.

-Szia én Gwen Machert vagyok. - mondta és nyújtotta a kezét felém. Az ujjai vékonyak és hosszúak voltak, nem mertem megfogni. Nem tudom miért, de eluralkodott rajtam a félelem. Ő csak nézett azokkal a mindent látó szemeivel, de megfogtam és legyűrtem magamban a félelem érzését az ismeretlen lány iránt.

-Szia én Miranda Mackenzie vagyok .- erre megfogtam a kezét. Olyan hirtelen rántottam is ki a kezem a kezéből, mintha épp tűzbe tévedt volna. Olyan érzés volt, mintha energia tévedt volna el a kezünkben. Csípett, de pár másodperc múlva alább hagyott a fájdalom. Megmagyarázhatatlan volt.Ő csak nézett engem, aki nem hiszi el, hogy jól lát.

Hirtelen a lábaim maguktól futni kezdtek, nem tudom hogyan, de egy erő hatására futottak. Meg sem álltak, míg haza nem értem és be nem zártam az ajtót.

Most már biztonságban voltam. Nem tudtam ki ez a lány, de azonnal ki kell derítenem. Felfutottam a szobámba és ledőltem az ágyra. Soha nem csináltam még ilyet, de muszáj lesz. Este el kell mennem az iskolába és a dokumentumokat meg kell szereznem a lányról, de először ki kell dolgozni egy tervet. A gondolatmenetemet egy kopogás szakította félbe. Egy nagyot nyeltem. Lehet, hogy a lány eddig követett volna??Nem hinném. Vagy igen??Nagyon lassan lesétáltam a lépcsőn,de megnyikordult. Akkorát dobbant a szívem, hogy szerintem meghallották a másik városban is. Egy ideig nem is mozdultam.Nem akartam,hogy aki az ajtón kopogtatott meghaljon engem. Mikor a lépcső aljából oda néztem az ajtóhoz, az egy levél hevert ott. Nem mertem oda menni. Mi van, ha csapda?? Pár perc várakozás után összeszedtem minden bátorságomat és nagyon lassan mentem a levél felé. Mikor már közel volt, hirtelen felkaptam a földről és biztonságot adó szobámba helyeztem el magam. Kinyitottam a levelet.

A betűk dőltek voltak, girbegurbák és nagyok,az egész lapot beterítették az-az egy szó,ami magában fenyegető volt. A hófehér lapon csak annyi állt, hogy:

VIGYÁZZ!!!!!!

Nem tudom mi ez az egész, de kezdtem félni. Nem tudom ki írta, de belül egy hang azt súgta, hogy fogadjam meg. De, egy dolog ott motoszkált bennem. Hogyan került be a házba a levél, amikor a postaláda kint van, és ilyenkor nem jár a postás sem. Furcsa volt minden. Az álom, amiből egyre többet tudok meg, az új lány, a kézfogás vele és most meg a titokzatos levél. Ez mind egy nap. Muszáj lesz kideríteni ki ez a lány, és mit akar. De, nem ma este. Hirtelen rezegni kezdett a telefonom. A kijelzőn „Anya” szó volt. Felvettem.

- Szia anya!!- próbáltam nyugodt hangon,ami nagy meglepődésemre sikerült.

- Szia  Miranda.- mondta szomorúan,valami történt.Biztos.

- Mi a baj?- kérdeztem gyorsan.

- Hogy el kell utaznunk apáddal és legalább egy hónapig nem leszünk itthon. - erre nem tudtam mit szólni. Kicsit rosszul esett, de legalább meg tudom csinálni amit, szeretnék. Van legalább egy jó dolog benne.

- Ugye nem haragszol drágám??- kétségbeesett volt a hangja. De, meg kellett nyugtatnom.

- Dehogy, de a cuccotok??- nem tudtam nem magamban tartani.

- Már itt van nálunk. Még hívni foglak, de most le kell tennem. Szeretlek, és szia, kicsim.- ezzel már le is tette. Rosszul esett, hogy meg sem várta, hogy mit válaszolok. Egyszerűen letette. De, én már mentem is el. Nem tudtam egy helyben maradni. Olyan érzésem volt, mintha hívna egy erő magához. Mikor kiléptem a házból, csak mentem az erő után, a levegőben éreztem, szinte körülvett. Akár egy meleg lepedő, ami körülölelt és nem engedett.