Az új lány....

Sziasztok!!!

Remélem elnyeri a tetszéseteket ez a történet.

Az első fejezet rövid lett,de rengeteg cselekvéssel és furcsasággal.

Nagyon izgulok mit szóltok hozzá:)))

Cintia:)<33

Megint itt vagyok.

Ugyanazok a bódító illatok, a gyönyörű tájkép és tópart.Nem tudok nem emlékezni rájuk. Már lassan legalább egy hónapja ez a táj tárul elém mikor álomra hajtom a fejem. Úgy érzem, nem csak egyedül vagyok ebben a világban. Tudom, hogy nem csak én vagyok itt, de nem látok magamon kívül mást, csak a tisztást és tópartot. Az égen magasan járt már a nap, a gyenge szél mintha elsöpörte volna a meleget. A bőrömön éreztem a nap melegét, átjárta az egész testemet.Itt mindig jól éreztem magamat.Otthon.Mintha,az otthonom lenne és engem várt.Várt,hogy eljöjjek megint hozzá,haza.

Minden alkalommal egyre többet tudok meg, de ez nekem nem elég. Most a tisztás végéhez értem. Térdig érő virágokat látok, amiket a gyenge szellő meghajlít, és úgy tűnik, mintha előttem meghajolnának. Mintha tisztelnének engem. A virág halom több színben pompázik, különböző formákban. És vége, nincs tovább. Anya hangját hallom távolian.
 - Miranda ébresztő! - anyukám arca takarta a reggeli napot előlem,amit nem bántam.
Kissé fáradtan, de céltudatosan keltem ki az ágyból, első lépésnél majdnem elestem, de ez megszokott volt, mindig estem - keltem ahol csak tudtam, így éltem le eddigi életemet, de most mintha más lennék, nem tudom megfogalmazni, de megváltoztam. Nem tudom miben, hogyan, de igen, most más vagyok. Érzem.

Anya mérges szemmel méregetett, hogy még mindig egy helyben állok. Soha nem tudtam elkészülni időben, de a tanárok már megszokták nem igazán figyelnek rám, mikor belépek késve az osztályba, nekik ez már nem volt újdonság. Lassan elkészültem és elindultam az iskola felé. Az idő igen kellemes volt, de mégis csalóka, a látszat néha csalt.Volt egy furcsa érzésem a mai nappal kapcsolatban.Nem tudom mi,de ma fog történni valami.Valami fontos,vagy valami ami új. Mikor beléptem a bejáraton hallottam a csengő ismerős hangját. Az épület hirtelen elcsendesült, kivéve a lépteim zajának vízhangjait. Lassan megláttam azt az ajtót, amin minden nap belépek késve. Valaki sietősen elszáguldozott mellettem és az ajtó kinyílt, nem csak én voltam az egyedüli késő. Általában csak én kések, de ma nem. Mikor beléptünk a tanár ránk sem hederített, ahogy minden késésemnél szokta, de ma nem csak én késtem. Mikor leültem a jól ismert helyemre, rájöttem, hogy nem egy ismerős volt a késő, hanem egy új lány.

Furcsa volt, mert nem szoktak év közben felvenni új diákokat ebben a gimnáziumba. Ez volt az első példa rá. Nagyon gyanús volt nekem. Nem figyeltem az órára, hanem megnéztem ki lehet, akit mégis felvettek.

A haja vöröses – barna volt, ami takarta az enyhén szeplős arcát, és a törékeny bőrét. Nem volt egy magas teremtés, de alacsonyabb volt nálam. Ahhoz képest, hogy új lány volt, nem zárkózott magába, hanem lazán, de mégis visszafogottan ült. A lapjai közül mintha megérezte volna, hogy nézem, felnézett. A gesztenyebarna szemei csak úgy világítottak. Meglepődtem, mert a tekintete olyan volt, mintha belelátott volna a lelkem legeldugottabb részeibe is. Hirtelen elkaptam a tekintetemet, de pár perc múlva még mindig éreztem az égető érzést a hátamon és tudtam, hogy néz. Ki lehet ez az új lány? Honnan jöhetett és mégis, hogy vehették fel? Nem tudtam ezekre a választ, de ki fogom deríteni.

Egész nap csak az égető érzést éreztem magamon mindenhol. Mikor odakaptam a tekintetemet az új lány felé, ő állta azt. Én kaptam el állandóan a szemeimet. Nem tudtam sokáig azokba a gesztenyebarna szemekbe nézni, mert olyan mélynek látszottak, hogy beleesek és nem szabadulok, rengeteg titokkal egyben. Mikor vége volt a napnak, gyors léptekkel szeltem az utcákat. A gondolataim még mindig a lányon kerengtek, de hirtelen valaki hátulról megfogta a hátamat. Megfagyott bennem a vér, a szívem vadul dobogott a mellkasomban és egy percig azt hittem, hogy ki is tör belőlem. Lassan megfordultam az ismeretlen felé. Ő volt, az új lány. Mosolygott rám.

-Szia én Gwen Machert vagyok. - mondta és nyújtotta a kezét felém. Az ujjai vékonyak és hosszúak voltak, nem mertem megfogni. Nem tudom miért, de eluralkodott rajtam a félelem. Ő csak nézett azokkal a mindent látó szemeivel, de megfogtam és legyűrtem magamban a félelem érzését az ismeretlen lány iránt.

-Szia én Miranda Mackenzie vagyok .- erre megfogtam a kezét. Olyan hirtelen rántottam is ki a kezem a kezéből, mintha épp tűzbe tévedt volna. Olyan érzés volt, mintha energia tévedt volna el a kezünkben. Csípett, de pár másodperc múlva alább hagyott a fájdalom. Megmagyarázhatatlan volt.Ő csak nézett engem, aki nem hiszi el, hogy jól lát.

Hirtelen a lábaim maguktól futni kezdtek, nem tudom hogyan, de egy erő hatására futottak. Meg sem álltak, míg haza nem értem és be nem zártam az ajtót.

Most már biztonságban voltam. Nem tudtam ki ez a lány, de azonnal ki kell derítenem. Felfutottam a szobámba és ledőltem az ágyra. Soha nem csináltam még ilyet, de muszáj lesz. Este el kell mennem az iskolába és a dokumentumokat meg kell szereznem a lányról, de először ki kell dolgozni egy tervet. A gondolatmenetemet egy kopogás szakította félbe. Egy nagyot nyeltem. Lehet, hogy a lány eddig követett volna??Nem hinném. Vagy igen??Nagyon lassan lesétáltam a lépcsőn,de megnyikordult. Akkorát dobbant a szívem, hogy szerintem meghallották a másik városban is. Egy ideig nem is mozdultam.Nem akartam,hogy aki az ajtón kopogtatott meghaljon engem. Mikor a lépcső aljából oda néztem az ajtóhoz, az egy levél hevert ott. Nem mertem oda menni. Mi van, ha csapda?? Pár perc várakozás után összeszedtem minden bátorságomat és nagyon lassan mentem a levél felé. Mikor már közel volt, hirtelen felkaptam a földről és biztonságot adó szobámba helyeztem el magam. Kinyitottam a levelet.

A betűk dőltek voltak, girbegurbák és nagyok,az egész lapot beterítették az-az egy szó,ami magában fenyegető volt. A hófehér lapon csak annyi állt, hogy:

VIGYÁZZ!!!!!!

Nem tudom mi ez az egész, de kezdtem félni. Nem tudom ki írta, de belül egy hang azt súgta, hogy fogadjam meg. De, egy dolog ott motoszkált bennem. Hogyan került be a házba a levél, amikor a postaláda kint van, és ilyenkor nem jár a postás sem. Furcsa volt minden. Az álom, amiből egyre többet tudok meg, az új lány, a kézfogás vele és most meg a titokzatos levél. Ez mind egy nap. Muszáj lesz kideríteni ki ez a lány, és mit akar. De, nem ma este. Hirtelen rezegni kezdett a telefonom. A kijelzőn „Anya” szó volt. Felvettem.

- Szia anya!!- próbáltam nyugodt hangon,ami nagy meglepődésemre sikerült.

- Szia  Miranda.- mondta szomorúan,valami történt.Biztos.

- Mi a baj?- kérdeztem gyorsan.

- Hogy el kell utaznunk apáddal és legalább egy hónapig nem leszünk itthon. - erre nem tudtam mit szólni. Kicsit rosszul esett, de legalább meg tudom csinálni amit, szeretnék. Van legalább egy jó dolog benne.

- Ugye nem haragszol drágám??- kétségbeesett volt a hangja. De, meg kellett nyugtatnom.

- Dehogy, de a cuccotok??- nem tudtam nem magamban tartani.

- Már itt van nálunk. Még hívni foglak, de most le kell tennem. Szeretlek, és szia, kicsim.- ezzel már le is tette. Rosszul esett, hogy meg sem várta, hogy mit válaszolok. Egyszerűen letette. De, én már mentem is el. Nem tudtam egy helyben maradni. Olyan érzésem volt, mintha hívna egy erő magához. Mikor kiléptem a házból, csak mentem az erő után, a levegőben éreztem, szinte körülvett. Akár egy meleg lepedő, ami körülölelt és nem engedett.